Felkérő levél a Leányfalu Digitális Polgári Kör alapító tagságára

2025. szeptember 4.

Kedves Ismerősöm!

Kérem vegye tárgytalannak az alábbi felkérő levelemet.
Visszalépek a Leányfalu DPK alapításától.

Kezemhez került a szerződés, amit az üzemeltetővel kellene kötnünk. Az abban szereplő néhány pontot nem tudok felvállalni. És öntől sem várhatom el, hogy látatlanban szolgáltassa ki személyes adatait.
Mivel a szöveg nem a hivatalos menetrend szerint került hozzám, és bizalmas jellegű, részletekről nem illik informálnom senkit.

Elnézését kérem, hogy fölöslegesen fárasztottam. Más úton keresse a kapcsolódást a mozgalomhoz.

Üdvözlettel
Tóth Béla

2025. augusztus 31.

Kedves Ismerősöm!

Engedélyt kaptam a központtól, hogy
Leányfalu DPK
megnevezéssel digitális polgári kört szervezzek.
Részleteket nem tudok, mert a személy szerinti befogadásomra még nem kaptam visszaigazolást, így a működésben még nem tudtam körülnézni.

Azonban, hogy haladjunk, szeretném tisztelettel megkérdezni, hogy ön hajlandó lenne-e alapító tag lenni a Körben. Ha igen, akkor küldöm a regisztrációs csatlakozási felületeket. Legalább 10 fő szükséges a megalakuláshoz.

Magam részéről a következők miatt éreztem fontosnak egy ilyen mozgalom létrehozását.
1998-ban bizonyítást nyert, hogy a leányfalusiak igényt tartanak a polgári szerveződésre. Sajnos a liberálisok akkor is erősebbek voltak. A közösségi felületeken tapintható is a személyek ilyetén aktivitása.

Országos szinten.

Sajnos a köznyelvben a politika szitokszóvá avanzsált. Rá kell ébreszteni a lakosságot, hogy a politikus az, aki jó vagy rossz felhangot ad a fogalomnak. Hogy a társadalom szolgálója vagy pusztán a hatalom bitorlója. Őszinte vagy simlis, szakszerűségre törekvő vagy lózungok mentén populáris, tisztakezű vagy korrupt.
Rá kell ébreszteni a lakosságot, hogy a politika az, ami meghatározza az életkörülményeit, és a valós demokrácia működtetésével lehetőséget teremt az egyén véleményének becsatolására. Már a döntéshozatal előkészítésében.
Nem elég legyőzni a Tisza pártot! Mindent meg kell tenni, hogy minél kevesebben legyenek a parlamentben. A személyeik megnyilvánulásaiból látható, hogy szétzilálnának az Országgyűlés munkáját, a becsődölt Meggyesi, Gyurcsányi ortodox gazdaságpolitikát erőltetve. A többpártrendszer jó. Azért csináltuk a rendszerváltást. De kormányképes pártokból, akik felelős szakértő képviseletet delegálnak, tanácsadókat foglalkoztatnak.

Helyi szinten, a fentieken túlmenően.

A polgári társadalomban a polgár aktív tevékenysége alakítja az életterét. Patrióta érdekei mentén.
Leányfalu vezetése hagyományból többségében a liberális, szocialista szempontokat követi. A felszínesen politizálók ezeket az elvi nézeteket kívánatosnak tartják. Nem látván, hogy a képviselőik kevésbé a kívánatos tulajdonságokat követik. Úgymint
- nem törekszenek önfenntartásra, annyit tesznek, amennyi állami támogatást, intézkedést találnak,
- nem vizsgálják kellő szakszerűséggel a támogatási pályázatok társadalmi hasznossági értékét,
- nem törekszenek optimalizált gazdálkodásra,
- nem eléggé csatolják be Leányfalu óriási szellemi adottságát a falu felemelése érdekében,
- nem keresik a fejlődési kitörési lehetőségeket, megelégszenek a hétköznapi feladatok hivatali ellátásával,
- a kellő patrióta szemlélet hiánya miatt kritika nélkül befogadják a kívülről jövő szemléleteket.
Ezek a hiányosságok hagyományból, szocializációból egyes polgári beállítottságú személyeknek is velejárójuk.

Természetesen a Kör célkitűzéseit, és egyéb működési körülményeit közösen, a megalakuláskor fogalmaznánk meg.
Lehet, nem én lennék a legalkalmasabb arc a Kör élén. 77 éves vagyok. A riválisaim sok álhírt terjesztettek rólam. A megalakuláskor az alapítók válasszanak vezetőt.
Amennyiben más alapítót is javasolna, kérem, küldje meg nekem az elérhetőségét. Ne továbbítsa ezt a levelet, hogy a többszörös zaklatást elkerüljük.

Tisztelettel várom a válaszát.

Üdvözlettel
Dr. Tóth Béla
toth.bela.dr@gmail.com
06 20 926 7551

A levelet kitettem ide - nekem egyelőre ez az ősrégi felületem van -, mert nem mindenki email címét ismerem. Akiket Messengeren tudok elérni, ők innen olvashatják. Ezt a felületet csak az látja, aki rendelkezik ezzel a linkkel.
https://leanyfalukerdez.blogspot.com/2025/08/felkero-level-leanyfalu-digitalis_31.html
Aki nem ismer engem hallomásból, néhány régi, de változatlan gondolataimmal itt és csatolódásaiból találkozhat:
https://leanyfalukerdez.blogspot.com/